1.Bejegyzés Buenos Aires

Hali csajok!

( Meg persze srácok, akik jobban teszitek, ha olvassátok a férfias feljegyzéseimet, ha meg akartok tanulni menőnek lenni mint én)

Épp most szállt le a gép, egyenesen Buenos Airesben. A húgom halálra idegesített út közben, ezért kerek perec közöltem vele, hogy neki kell cipelnie az én bőröndömet is. Mire ő idézem "Eszem ágában sincs cipelni a bőröndödet Ego Blanco, van neked két erős karod, amivel cipelni tudod őket" Nagyon idegesítő lány, de hát nincs mit tenni. Végül kénytelen voltam cipelni a mázsás bőröndöket. Természetesen a kabala fésűm is jött velem, anélkül el sem indultam volna.  Miután megismerkedtem, az én Dolly Partonnak kinéző partneremmel, annak családjánál fogunk megszállni. Ragyogó gondolat. Más sem hiányzik, mint totális idegenek között tengessem a napjaimat. Biztos egytől egyik űrlények ember testbe zárkózva. Na jó, többször nem hallgatok Ruggerora, mert a végén még megfertőz a hülyeségével. Ő egyébként az egyetlen, aki képes elviselni a stílusomat.

- Blanco igyekezz már - kiabált rám a húgom, mire én kedvetlenül magamhoz vettem a bőröndöket, és elindultam a kocsi felé, ami majd a stúdióhoz visz minket. Nagyon remélem, hogy ennél már csak jobb lesz, mert az tuti, hogy nem fogom kibírni egy hétnél tovább. Beültünk a kocsiba és elindultunk. Ameddig a húgom, a sofőrrel beszélgetett értelmetlen és felesleges dolgokról, addig én az ablakon bámultam kifelé. Az idióta sofőr biztos meg akart szívatni, mert egy bukkanónál alaposan bevertem a fejemet az ablakban. Vigye el őt a fene. Lehet, hogy neki őrjítően jó a kedve, de másoknak mint nekem egyáltalán nem. Az út jó ha egy órát le vett a napból. Miután megérkeztünk, a kicsit sem hatalmas stúdióhoz, kivettük a bőröndöket és bementünk. Kívülről kicsi, de belül még kisebb. Nem is értem. hogy férnek el benne az emberek. Egyenesen a második emeletre mentünk, ami bevallom nem tett túl jót, a tökéletesre edzett lábaimnak. Hiába, muszáj néha áldozatokat hozni. Miután sikeresen gallyra ment a lábam végre felértünk. Én bekopogtam az ajtón majd bementünk.

- Jorge végre, hogy megjöttél isten hozott - köszöntött engem, egy magas szőke hajú nő, majd kezet fogott velem. Én próbáltam egy vigyort erőltetni magamra, de nem igazán sikerült. A húgom bezzeg fülig érő vigyorral az arcán ugrándozott körbe körbe, mint egy nyúl. Én leültem, pontosabban levágódtam az egyik székbe, és onnan vártam az én drága partnernőmet.

- Jorge szeretném bemutatni neked Martina Stoesselt, stúdiónk legújabb csillagát - mikor megfordultam, a látvány teljesen lesokkolt. Nem volt se hipster szemüveg, se szőke haj. Csak egy barna hajú rózsaszín kardigános 17 éves kislány. Hihetetlen, hogy az arca a smink nélkül mennyire bájos. Egy ideig szóhoz sem bírtam jutni. Talán még sem lesz ez olyan rossz gondoltam, egészen addig, ameddig ki nem nyitotta a száját.

- Nem hiszem el, hogy te vagy Jorge Blanco, én vagyok a legnagyobb rajongód! - úgy toporzékolt, mint egy óvodás kislány, aki megkapta élete első póniját és rácsimpaszkodott a jobb karomra. Máris elrontotta a kellemes hatást, ez új világrekord. Egy újabb hisztiző toporzékoló rajongó. Ha ő ilyen, már előre félek milyen lesz a családja.  Visszaültem a székbe, ő pedig mellém és továbbra is úgy kapaszkodott a karomba, mintha az élete múlna rajta.

- Na jó gyerekek. Három hónapig csak a dalra fogunk koncentrálni, hogy minden tökéletes legyen. Jorge te addig a húgoddal Martina családjával fogtok élni.

- Csúcs, de azért egy kérdést engedj meg nekem. Ti komolyan hülyének néztek engem? Egy ilyen kis ovis szinten álló lánnyal akartok párba állítani. Ennek a csajnak, az okozza a legtöbb örömöt, ha kap egy pónit vagy egy rózsaszín körömlakkot. Egyáltalán nem való énekesnek! - ekkor éreztem, hogy Martina lassan elkezdi elengedni a karomat, majd kifut a teremből. Na szép még csak most jöttem ide Buenos Airesbe és máris minden a feje tetejére állt. A kérdés csak az, hogyan fogom ezt helyre hozni. Ha érdekel, akkor várjátok meg a következő bejegyzésemet, és választ kaptok a kérdésre.

Jorge