3.Bejegyzés Mindennek vége?

Helló mindenkinek!

Szóval ott hagytam abba, mikor valaki rajtakapott engem meg Tinit csókolózás közben. Tudtam, hogy nekem végem van, pláne mikor Tini apját pillantottam meg. Nagyon bepánikoltam. ha Francisco világosan megtiltotta, hogy bármi közöm legyen a húgához, akkor az apja biztosan ki fog nyírni. Becsuktam a szemem és reménykedtem, hogy nem az arcomat fogja megütni, mert azt szeretem magamon a legjobban. Azonban nem történt semmi. Mikor kinyitottam a szememet, Martina és az apja teljesen felszívódtak. Őszintén mondom egy kicsit megijedtem. Az ajtó felé osontam, nehogy bárki is meglásson engem.
- Apa az csak egy csók volt az isten szerelmére!
- De nem akármilyen csók volt Martina. Az első csókod volt! Én azt a csókot egyáltalán nem egy sztárocskának tartogattam.
- Te tartogattad az első csókomat apa? Nincs jogod kritizálni Jorgét, hiszen nem is ismered. Na és semmi rossz sem lenne abban, ha mi ketten együtt lennénk! - Járás? Ki beszélt itt járásról. Az oké, hogy megcsókoltam, de nem járnék egy hatéves kislány értelmi szintjén álló lánnyal, még ha ilyen jól is nézz ki. Persze azért sajnáltam is szegény lányt, az apja miatt, de ez van. Ha valaki velem csókolózik, akkor az számoljon a következményekkel. Halkan beosontam a házba, egyenesen a szobába, ahol aludni fogok. A húgom külön szobát kapott, ami miatt nem győztem eléggé hálálkodni. Ha egy szobán kellett volna osztoznom vele, biztos nem bírtam volna ki.  Leültem az ágyra, azonban képtelen voltam elaludni. Mégis, hogyan gondolhatta azt Alejandro, hogy majd szemet vetek a lányára? Hisz Martina nem kifejezetten szép, viszont nem is a "rá sem merek nézni" típus. Teljesen átlagos kinézetű lány. Nincsen rajta semmi, amit szeretnem kéne. Akkor meg miért éreztem magam felszabadultan a csókom után? Azután amit Sofia tett velem, megígértem, ha lesz is nőm, akkor soha nem leszek belé szerelmes, csak szórakozok vele. Talán azért lettem egy egoista idióta. De tudjátok mit? Ilyen vagyok és ilyen is leszek, nem érdekel ki mit mond. Nem fogok megváltozni senki kedvéért sem. A gondolataimba merülve aludtam el. A másnap reggel, nagyon fárasztó volt. Alejandro, egész reggeli alatt végig rajtam tartotta a szemét, ami felettébb bosszantott.
- Jorge minden rendben? - kérdezte Martina, mikor észrevette, az aggodalommal teli arcomat.
- Miért ne lenne? Csak nem aludtam túl sokat ennyi az egész - válaszoltam neki hűvösen.
- Értem. Beszéltem apával és megmagyaráztam neki, hogy nincs joga elítélni téged, mert megcsókoltál. Szerintem ez természetes dolog. Nekem nagyon tetszett és remélem te sem bántad meg.
- Én nem is tudom - próbáltam kerülni a témát, nehogy rájöjjön, mennyire össze vagyok zavarodva. Néha már magamat sem értem. Egyszer olyan vagyok, mint egy jéghegy, amit bárhogyan is próbálnak, soha nem lesznek képes megolvasztani, máskor meg én leszek a szőke herceg, aki megmenti a bajba jutott hercegnőt. Őszintén, már azt sem tudom, hogy én ki vagyok. Csak azt az egyet tudom, hogy távol kell magamat tartanom Martinatol, ha nem akarok még jobban összezavarodni.
- Ha megbántad volna azt a csókot, akkor csak mond el én nem fogok hisztit csapni miatta - észrevettem egy könnycseppet a szeme sarkában, ami miatt kicsit bűntudatom támadt. Vettem egy mély levegőt, és próbáltam higgadt maradni.
- Nézd! Most jól figyelj rám! Nem fogok járni veled, és szeretni sem foglak téged, mert ígéretet tettem, hogy nem megyek a közeledbe, nem is teszek rá utalást, hogy bármit is akarnék tőled. A munkán kívül nem lesz más téma, amiről beszélgetni szeretnék veled, és biztos nem megyek hozzád a megengedettnél közelebb. Te még túl fiatal vagy a szerelemhez és nem kezdek ki ennyire fiatal lányokkal. Egyszer meg fogod érteni. Bármi is történt köztünk, annak már vége. Mindennek vége! - hátat fordítottam neki, majd szépen lassan a szobám felé vettem az irányt. Tudom, hogy ez a helyes és nincs más választásom. Hiszen, ha Sofia egy nap visszatér, nem találhat más lány karjában. Megígértem a szüleinek, ha hazajön az Amerika kezelésről, akkor ugyanott folytatom vele ahol abbahagytam. Senkinek sem beszéltem Sofia balesetéről, aminek következtében, hat hónapig volt kómában. Most azért küzdenek Amerikában, hogy újra lábra tudjon állni. Én megígértem neki és a szüleinek, ha hazajön, majd elveszem őt feleségül. A ridegségem, egyszerűen csak fájdalom, amit el kellett rejtsek, különben vége lett volna a karrieremnek. Soha nem derülhet ki a csókom Martinaval, mert az alapjaiban változtatna meg mindent. Azt hiszem, ma itt az ideje abba hagynom az írást, mielőtt, még az egész életemnek a történetét elmesélem, és előtörtnek az emlékek