"Akármelyik csillagot is figyeled ma este..."
Helló mindenkinek!
Az elmúlt napokban rengeteget gondolkoztam és végre döntöttem. Hiába lenne nekem jobb otthon Los Angelesben, de már annyira közel járok ahhoz, hogy azt énekelhessek amit csak akarok, hogy nem akarom az utolsó pillanatban feladni. Egyébként is, kezdem magam egyre otthonosabban érezni a Stoessel családban. A másik fontos dolog, amivel kapcsolatban végre döntést tudtam hozni, az a Sofia-val való kapcsolatom. Nem csaphatom be magamat azzal, hogy teperek utána amennyit csak bírok, hogy aztán boldogan élhessünk amíg meg nem halunk. Valójában már nem akarok boldogan élni, míg el nem visz a sátán magával, sokkal inkább akarok valami mást. A döntésem meghozatalában persze szerepet játszott a bomba, ami olyan hirtelen csapódott belém, hogy nem tudtam felkészülni rá. Ezt a bombát pedig Martina-nak hívják és épp az ebédlőasztalnál ül, miközben egy dögunalmas csajos magazint olvas és ügyet sem vet rám. Oké, én kértem, hogy tegyen így, de már kezd elviselhetetlenné válni ez az egész. Ha ez nem lenne elég nagy probléma, a húgom azóta nem jelentkezett, mióta lelépett a legjobb haverommal ki tudja hová. Pedig most igazán szükségem lenne rá, hogy lehordjon amiért nem voltam képes bevallani mit érzek Martina iránt. Egyszerűen menne, ha nem lennék ennyire bizonytalan ezzel a dologgal kapcsolatban. Hisz ha kimondom az sz betűs szót, akkor az gyökeresen megváltoztat majd mindent. Talán a szülei kidobnak innen, vagy maga Martina fog kosarat adni, minkét eset megtörténhet. Viszont ha azt akarom, hogy történjen valami, akkor azért muszáj tennem valamit. Vettem is egy mély levegőt és odasétáltam az asztalhoz.
- Martina figyelj csak én...
- Jorge, kicsim mit szólnál, ha ma meghívnánk néhány barátunkat és sütögetnénk? Talán így te is egy kicsit felengedsz, - remek, köszönöm Mariana épp most szúrtad el a tökéletes pillanatot, hogy megmondjam a lányodnak, hogy totál beleestem. Úgy tűnik ez a mai sem az én napom lesz.
- Persze, részemről semmi akadálya. Hé, nincs kedved sétálni? - böktem meg Martina vállát, aki felnézett a magazinból és megrázta a fejét. Még csak hozzám se szólt. Miért kell neki ennyire megnehezítenie a dolgot? Nem lett volna elég ha azt mondja menjek a fenébe, muszáj rögtön levegőnek néznie?
- Kicsim, elhívom Adrianot is, rendben?
- Jó anyu, úgyis rég láttam már.
- Kicsoda Adriano?
- Ő Tini gyerekkori barátja és az első fiú akibe szerelmes volt! - csivitelte Mariana, nekem pedig kedvem lett volna széttörni valamit. Szóval egy légtérben kell majd lennem azzal, aki Martina szíve csücske már gyerekkora óta?
- Már mindent értek! - felemeltem a kezem és távoztam is a teraszra nyíló ajtón.
- Jorge várj! - futott utánam Martina, majd mikor elérte a kezem, maga felé fordított. - Én meg tudom magyarázni...Már nagyon rég nem láttam Adrian-t hidd el nekem!
- Nem kell magyarázkodnod nekem, hiszem nem vagyok a pasid! Azzal leszel akivel csak akarsz! - oké, tudom, hogy ezzel még inkább elvágom magam nála, de végül is nem szabad megsejtenie semmit sem. Talán az a sütögetés majd alkalmat ad rá, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Este már nagy volt a készülődés. Nem tudom miért, de nagyon kíváncsi voltam Martina barátaira, különösen Adriano-ra. Remélem nem próbál meg rámászná a leendő csajomra, különben egy jobb egyenessel ki fogom ütni, az tuti.
- Figyelj Jorge talán nem tudsz róla, de a húgod elment egy furcsa fiúval néhány napja! - jött oda hozzám Mariana.
- Tudok róla, ő a legjobb haverom, akit tuti kinyírok, amiért megszöktette Lodovicat. De majd csak holnap! - emeltem fel az ujjamat és egymásra mosolyogtam. Noha Mariana nem az anyám, de ha az lenne se nagyon bánnám. Sokkal jobban kijövök vele, mint a saját anyámmal.
- Jorge, nincs kedved idejönni hozzánk? - kérdezte Martina, aki már pár vele egyidős srác társaságában ült a tűz körül.
- De persze! - fogtam a gitáromat és odaültem a többiekhez.
- Srácok, ő itt Jorge Blanco, ha esetleg még nem ismernétek! - az állítólagos barátok nem voltak túl sokan. Két barna hajú csaj, plusz két srác, akik a szemükkel méregettek. A velem egyidős srác felállt, majd rám nézett. Én is felálltam, mire felém nyújtotta a kezét.
- Adrian Salsero! - szóval ő lenne Adrian? Nem bántásból, de egy hozzám hasonló adonisznak a nyomába sem érhet. Olyan kinézettel áldotta meg a jó Isten, mintha egy farmer egyszem fiacskája lenne. Bezzeg Tini mellette szinte ragyogott.
- Jorge Blanco! Örülök, hogy megismerhettelek. Mariana már sokat mesélt rólad!
- Úgy hallottam szeretsz énekelni, igazam van?
- Haver, én énekes vagyok, természetes, hogy szeretek énekelni!
- Rendben, akkor mi lenne, ha játszanál nekünk valamit? - elvből vissza akartam utasítani, de mikor Tini szemébe néztem, képtelen voltam visszautasítani az ajánlatot.
- Legyen, úgyis épp készülőben van az új dalom és kellenek a visszajelzések! - felvettem a gitáromat és sietve leültem Tini mellé, mielőtt még Adrian újabb szerelmes pillantásokat vetne rá.
- Martina figyelj csak én...
- Jorge, kicsim mit szólnál, ha ma meghívnánk néhány barátunkat és sütögetnénk? Talán így te is egy kicsit felengedsz, - remek, köszönöm Mariana épp most szúrtad el a tökéletes pillanatot, hogy megmondjam a lányodnak, hogy totál beleestem. Úgy tűnik ez a mai sem az én napom lesz.
- Persze, részemről semmi akadálya. Hé, nincs kedved sétálni? - böktem meg Martina vállát, aki felnézett a magazinból és megrázta a fejét. Még csak hozzám se szólt. Miért kell neki ennyire megnehezítenie a dolgot? Nem lett volna elég ha azt mondja menjek a fenébe, muszáj rögtön levegőnek néznie?
- Kicsim, elhívom Adrianot is, rendben?
- Jó anyu, úgyis rég láttam már.
- Kicsoda Adriano?
- Ő Tini gyerekkori barátja és az első fiú akibe szerelmes volt! - csivitelte Mariana, nekem pedig kedvem lett volna széttörni valamit. Szóval egy légtérben kell majd lennem azzal, aki Martina szíve csücske már gyerekkora óta?
- Már mindent értek! - felemeltem a kezem és távoztam is a teraszra nyíló ajtón.
- Jorge várj! - futott utánam Martina, majd mikor elérte a kezem, maga felé fordított. - Én meg tudom magyarázni...Már nagyon rég nem láttam Adrian-t hidd el nekem!
- Nem kell magyarázkodnod nekem, hiszem nem vagyok a pasid! Azzal leszel akivel csak akarsz! - oké, tudom, hogy ezzel még inkább elvágom magam nála, de végül is nem szabad megsejtenie semmit sem. Talán az a sütögetés majd alkalmat ad rá, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Este már nagy volt a készülődés. Nem tudom miért, de nagyon kíváncsi voltam Martina barátaira, különösen Adriano-ra. Remélem nem próbál meg rámászná a leendő csajomra, különben egy jobb egyenessel ki fogom ütni, az tuti.
- Figyelj Jorge talán nem tudsz róla, de a húgod elment egy furcsa fiúval néhány napja! - jött oda hozzám Mariana.
- Tudok róla, ő a legjobb haverom, akit tuti kinyírok, amiért megszöktette Lodovicat. De majd csak holnap! - emeltem fel az ujjamat és egymásra mosolyogtam. Noha Mariana nem az anyám, de ha az lenne se nagyon bánnám. Sokkal jobban kijövök vele, mint a saját anyámmal.
- Jorge, nincs kedved idejönni hozzánk? - kérdezte Martina, aki már pár vele egyidős srác társaságában ült a tűz körül.
- De persze! - fogtam a gitáromat és odaültem a többiekhez.
- Srácok, ő itt Jorge Blanco, ha esetleg még nem ismernétek! - az állítólagos barátok nem voltak túl sokan. Két barna hajú csaj, plusz két srác, akik a szemükkel méregettek. A velem egyidős srác felállt, majd rám nézett. Én is felálltam, mire felém nyújtotta a kezét.
- Adrian Salsero! - szóval ő lenne Adrian? Nem bántásból, de egy hozzám hasonló adonisznak a nyomába sem érhet. Olyan kinézettel áldotta meg a jó Isten, mintha egy farmer egyszem fiacskája lenne. Bezzeg Tini mellette szinte ragyogott.
- Jorge Blanco! Örülök, hogy megismerhettelek. Mariana már sokat mesélt rólad!
- Úgy hallottam szeretsz énekelni, igazam van?
- Haver, én énekes vagyok, természetes, hogy szeretek énekelni!
- Rendben, akkor mi lenne, ha játszanál nekünk valamit? - elvből vissza akartam utasítani, de mikor Tini szemébe néztem, képtelen voltam visszautasítani az ajánlatot.
- Legyen, úgyis épp készülőben van az új dalom és kellenek a visszajelzések! - felvettem a gitáromat és sietve leültem Tini mellé, mielőtt még Adrian újabb szerelmes pillantásokat vetne rá.
Az éjszaka fényei kihunynak
Én leszek a nap, így az álmaid rohanhatnak
Lobbantsd lángra a szíved
Lobbantsd lángra a szíved
Mikor a hullámok elsodornak
Én leszek a hang a fulladt tömegben
Mikor megszerzed, mikor eldobod
Énekelni fogunk, énekelni, énekelni
Meg van bennünk a tűz, mélyebben fut mint a vér
Ha voltak is kétségeid, most már tudod
Akármelyik csillagot nézed ma este
A világ tetejéről, vagy teljesen egyedül
Mindig melletted leszek,
Mindig melletted leszek
Akárhol vagy, bárhol is legyél
Mikor az élet kioltja a szikrádat
Semmit sem tennék
Lángra lobbantom a szíved
Érted, érted
Az egész dal alatt végig csak neki énekeltem. Itt volt a tökéletes pillanat. Kint ültünk a tűz mellett, ott volt a gitárom, meg a csaj aki először képes volt lángra lobbantani a szívemet. Tudom ez most közhelyesen hangzik, de mellette olyasmit érzek, amit Sofia mellett soha. Láttam a szemében a ragyogást és ezt csak magamnak akartam. A dal végén letettem a gitáromat, majd megfogtam Tini kezét és elrohantam vele.
- Jorge, most mit csinálsz? Engem ott várnak a barátaim!
- Az most nem számít! Nagyon fontos dolgot akarok mondani neked és te meg fogod hallgatni!
- Én azt hittem, azt akarod, hogy távolodjak el tőled!
- Igen, de a fenébe is, nem bírod egy másodpercet se kibírni anélkül, hogy ne lennél ott mellettem!
- Ezt meg, hogy érted?
- Értsd úgy ahogyan mondtam! Egy percre sem akarom, hogy távol legyél tőlem Martina!
- Akkor ez azt jelenti, hogy...?
- Igen. Szerelmes vagyok beléd és csak egy esélyt kérek, hogy megmutassam neked, hogy alaposan félreismertél engem! - nem kellett több felesleges dolgot mondanunk egymásnak, ugyanis elmondtunk mindent amit csak akartunk. Tini elmosolyodott, majd megöleltük egymást. Ennyi kellett ahhoz, hogy az életem örökre megváltozzon.
