4. rész Sofia visszatér

Helló mindenkinek!

Miután tegnap, Martina tudtára adtam, hogy köztünk nem lehet semmi ma már úgy ébredtem fel, hogy bármikor rám zúdulhat, a Stoessel család összes haragja. Le mertem volna fogadni, hogy már mindent elújságolt a családjának, kezdve azzal, hogy én kihasználtam. Pedig ez korántsem volt így. Ha kihasználtam volna, akkor azt a csókot kierőszakoltam volna belőle, de nem így történt. Ő is ugyanúgy akarta, szóval nem lenne oka bármit is a szememre vetni. Egyébként is, ő volt az aki félreértette a helyzetet. Nekem teljesen megfelel, hogy csak partnerek vagyunk és semmi más. Azonban csalódnom kellett. Mikor reggel a konyhába mentem, hogy megreggelizzek, mintha semmi sem történt volna. Kicsit furcsálltam, hogy senki sem veti a szememre a tegnap estét. Martina épp az asztalnál reggelizett, ám amikor meglátott engem, rögtön mellém ült és a karomba csimpaszkodott.

- Na és mit csinálunk ma barátom? - kérdezte tőlem, és egy puszit nyomott az arcomra. Én meglepettségemben, majdnem kiköptem a vizet, amit inni kezdtem.

- Jorge nem is mondtad, hogy megkérted Tinit, hogy legyen a barátnőd - jött oda Mariana és a vállamra tette a kezét. Én egy kisebb sokkot kaptam. Hiszen épp, hogy azt mondtam neki, hogy felejtse el, hogy köztünk bármi is történni fog.  Nem is értem, hogy az a buta lány, miért tett ilyet.

- Szerelmem beszélhetnénk négyszemközt? - kérdeztem mézes mázos mosollyal, a "barátnőmtől".

- Persze Jorge menjünk a szobámba - én bólintottam egyet, majd Martina szobájába mentünk. Miután magunkra zártam az ajtót, elkaptam a kis hercegnő kezét.

- Neked teljesen elment az eszed? Mégis, hogy lehetsz ennyire buta? Mit akarsz te tőlem mi?

- Talán jobb lett volna, ha elmondom nekik, hogy mennyire megbántottad a lányukat? - kérdezte tőlem és karba tette a kezét.

- Neked teljesen elment az eszed. Úgy viselkedsz, mint valami megszállott rajongó.

- A kérdésedre válaszolva, már nem akarok tőled semmit. Viszont most kénytelen leszel eljátszani, hogy a barátom vagy különben anyáék megtudják az igazat - úgy tűnik, hogy ez a lány nem csak buta, de rosszindulatú is.

- Nem kell elmondanod az igazat, majd megteszem én magam! - dühösen kinyitottam az ajtót, majd siettem lefelé a lépcsőn. Már az utolsó pár foknál jártam, mikor valaki kirántotta alólam a lépcső szőnyeget, én pedig a bokámra estem. Mikor feltekintettem, megláttam Martina kutyáját, amit a farkát csóválva szalad a gazdájához.

- Ejnye Olga, nem szabad ilyet csinálni - mosolygott és felvette a kutyát a földről. Én mozdulatlanul ültem, a lépcső alján, ugyanis a fájdalomtól mozdulni sem bírtam.

- Te kis átkozott! - sziszegtem a fogaim között, majd mérgesen Martina felé tekintettem.

- Talán hívjak segítséget, vagy fel tudsz kelni magadtól is?

- Tudod mit? Nem kell segítség. Viszont elárulok neked valamit: Ezek után, ne is álmodj arról a közös munkáról! Most azonnal megmondom mindenkinek, hogy kiszállok. Nem érdekel, ha a karrierembe is kerül, nem fogok a közeledben maradni! - belekapaszkodtam, a korlátba, majd lassan felhúztam magamat.

- Jorge ezt nem teheted! - kiabált rám, majd elkapta a kezemet.

- Te talán megtehetted azt, hogy szándékos balesetet idézz elő? Mert ha igen, akkor én meg nyugodtan, bonthatom fel a szerződésemet. Nem érdekel, ha senki nem fog ezek után énekesként alkalmazni, legalább nem fogok veled egy légtérben lenni. Kikaptam a kezemet, a szorításából és indultam is el a nappali felé.

- Jorge mi történt? - kérdezte Alejandro, mikor meglátta, hogy csak bicegni tudok.

- Ügyetlen voltam és elestem. Jobban leszek ne aggódjon - láttam, hogy Martina a földre szegezte a tekintetét, engem viszont nem érdekelt semmilyen bocsánatkérés. Az egyetlen, amit akartam, hogy minél távolabb legyek ettől a családtól. Írtam egy üzenetet a húgomnak, hogy pakoljon össze és ne kérdezzen semmit. Remélem estig valamennyire helyre jön a lábam és végre elmehetek innen. Az anyámékat, majd később értesítem. Bár az anyámat ismerve, biztosan a szeretőjénél múlatja az időt, apám meg bent gürizik, a cégénél. Nem vagyunk egy tipikus család az biztos. Alejandro felajánlotta, hogy hív egy orvost, de én finoman visszautasítottam. Nincs rá semmi szükségem. Lassan feltápászkodtam, majd az utamat a kert felé vettem. Lassan botorkáltam ki. Ott azonban megláttam Martinat, így vissza akartam fordulni, de ő megállított.

- Jorge kérlek ne menj még be!

- Mit akarsz tőlem? Talán leütsz, majd azt mondod, hogy a feleségem vagy? Nem érted, hogy nem akarlak látni?

- Én csak azért csináltam ezt az egészet, mert nagyon szeretlek téged annyira, hogy el sem tudom mondani - lassan közeledett felém, majd a kezével végig simított az arcomon. Kellemes érzés volt. Azon kívül, hogy egy őrült nőszemély, egész aranyos még így is. Már épp azon volt, hogy megcsókoljon, mikor egy hang akadályozta meg benne.

- Jorge megjöttem! - ezt a hangot ezer közül is megismertem.

- Sofia? - kérdeztem, majd lassan mindketten megfordultunk. Sofia ott volt előttem. Se tolókocsi, se szülők, csak ő volt ott egyedül. Kikerekedett szemekkel bámultam, mikor a saját lábain sétált oda hozzám.

- Látod sikerült lábra álljak! Ez csakis neked, és a szerelmednek köszönhető. Ha tudnád mennyire boldog vagyok, hogy rád találtam. Képzeld anyuék azt mondták, hogy itt maradhatok veled - én megszólalni sem tudtam. Megfogtam a kezét, hogy érezzem tényleg itt van e velem, vagy csak álmodtam az egészet.

- Örülök, hogy itt vagy - mosolyogtam, majd magamhoz öleltem.

3.Bejegyzés Mindennek vége?

Helló mindenkinek!

Szóval ott hagytam abba, mikor valaki rajtakapott engem meg Tinit csókolózás közben. Tudtam, hogy nekem végem van, pláne mikor Tini apját pillantottam meg. Nagyon bepánikoltam. ha Francisco világosan megtiltotta, hogy bármi közöm legyen a húgához, akkor az apja biztosan ki fog nyírni. Becsuktam a szemem és reménykedtem, hogy nem az arcomat fogja megütni, mert azt szeretem magamon a legjobban. Azonban nem történt semmi. Mikor kinyitottam a szememet, Martina és az apja teljesen felszívódtak. Őszintén mondom egy kicsit megijedtem. Az ajtó felé osontam, nehogy bárki is meglásson engem.
- Apa az csak egy csók volt az isten szerelmére!
- De nem akármilyen csók volt Martina. Az első csókod volt! Én azt a csókot egyáltalán nem egy sztárocskának tartogattam.
- Te tartogattad az első csókomat apa? Nincs jogod kritizálni Jorgét, hiszen nem is ismered. Na és semmi rossz sem lenne abban, ha mi ketten együtt lennénk! - Járás? Ki beszélt itt járásról. Az oké, hogy megcsókoltam, de nem járnék egy hatéves kislány értelmi szintjén álló lánnyal, még ha ilyen jól is nézz ki. Persze azért sajnáltam is szegény lányt, az apja miatt, de ez van. Ha valaki velem csókolózik, akkor az számoljon a következményekkel. Halkan beosontam a házba, egyenesen a szobába, ahol aludni fogok. A húgom külön szobát kapott, ami miatt nem győztem eléggé hálálkodni. Ha egy szobán kellett volna osztoznom vele, biztos nem bírtam volna ki.  Leültem az ágyra, azonban képtelen voltam elaludni. Mégis, hogyan gondolhatta azt Alejandro, hogy majd szemet vetek a lányára? Hisz Martina nem kifejezetten szép, viszont nem is a "rá sem merek nézni" típus. Teljesen átlagos kinézetű lány. Nincsen rajta semmi, amit szeretnem kéne. Akkor meg miért éreztem magam felszabadultan a csókom után? Azután amit Sofia tett velem, megígértem, ha lesz is nőm, akkor soha nem leszek belé szerelmes, csak szórakozok vele. Talán azért lettem egy egoista idióta. De tudjátok mit? Ilyen vagyok és ilyen is leszek, nem érdekel ki mit mond. Nem fogok megváltozni senki kedvéért sem. A gondolataimba merülve aludtam el. A másnap reggel, nagyon fárasztó volt. Alejandro, egész reggeli alatt végig rajtam tartotta a szemét, ami felettébb bosszantott.
- Jorge minden rendben? - kérdezte Martina, mikor észrevette, az aggodalommal teli arcomat.
- Miért ne lenne? Csak nem aludtam túl sokat ennyi az egész - válaszoltam neki hűvösen.
- Értem. Beszéltem apával és megmagyaráztam neki, hogy nincs joga elítélni téged, mert megcsókoltál. Szerintem ez természetes dolog. Nekem nagyon tetszett és remélem te sem bántad meg.
- Én nem is tudom - próbáltam kerülni a témát, nehogy rájöjjön, mennyire össze vagyok zavarodva. Néha már magamat sem értem. Egyszer olyan vagyok, mint egy jéghegy, amit bárhogyan is próbálnak, soha nem lesznek képes megolvasztani, máskor meg én leszek a szőke herceg, aki megmenti a bajba jutott hercegnőt. Őszintén, már azt sem tudom, hogy én ki vagyok. Csak azt az egyet tudom, hogy távol kell magamat tartanom Martinatol, ha nem akarok még jobban összezavarodni.
- Ha megbántad volna azt a csókot, akkor csak mond el én nem fogok hisztit csapni miatta - észrevettem egy könnycseppet a szeme sarkában, ami miatt kicsit bűntudatom támadt. Vettem egy mély levegőt, és próbáltam higgadt maradni.
- Nézd! Most jól figyelj rám! Nem fogok járni veled, és szeretni sem foglak téged, mert ígéretet tettem, hogy nem megyek a közeledbe, nem is teszek rá utalást, hogy bármit is akarnék tőled. A munkán kívül nem lesz más téma, amiről beszélgetni szeretnék veled, és biztos nem megyek hozzád a megengedettnél közelebb. Te még túl fiatal vagy a szerelemhez és nem kezdek ki ennyire fiatal lányokkal. Egyszer meg fogod érteni. Bármi is történt köztünk, annak már vége. Mindennek vége! - hátat fordítottam neki, majd szépen lassan a szobám felé vettem az irányt. Tudom, hogy ez a helyes és nincs más választásom. Hiszen, ha Sofia egy nap visszatér, nem találhat más lány karjában. Megígértem a szüleinek, ha hazajön az Amerika kezelésről, akkor ugyanott folytatom vele ahol abbahagytam. Senkinek sem beszéltem Sofia balesetéről, aminek következtében, hat hónapig volt kómában. Most azért küzdenek Amerikában, hogy újra lábra tudjon állni. Én megígértem neki és a szüleinek, ha hazajön, majd elveszem őt feleségül. A ridegségem, egyszerűen csak fájdalom, amit el kellett rejtsek, különben vége lett volna a karrieremnek. Soha nem derülhet ki a csókom Martinaval, mert az alapjaiban változtatna meg mindent. Azt hiszem, ma itt az ideje abba hagynom az írást, mielőtt, még az egész életemnek a történetét elmesélem, és előtörtnek az emlékek